Végre, Kanadában!

Végre, Kanadában!

Szakirodalmazás kisokos

2021. november 29. - Dulházi Fanni

Az önálló kutatásom egyik részét interjúk és kérdőívek teszik ki, amik online, - illetve, ha a pandémia miatti korlátozások engedik- személyes találkozók keretén belül valósulnak meg. A másik része azonban egy „magányos” feladat. Ez a szakirodalomkutatás, mely során a korábbi tudományos eredmények kerülnek áttekintésre és feldolgozásra.

A felsőfokú tanulmányok megkezdésekor a szakdolgozat megírásának módszereit még homály fedi. Az alapképzésen összeállított záródolgozatot követően azonban már rendelkezünk egyfajta rutinnal, amit később, a mesterdiploma megírásánál kamatoztathatunk. A PhD. képzés során azonban elérkezik az idő, hogy belevessük magunkat az irodalomkutatás legmélyebb bugyraiba is, hiszen az alapos, összeszedett és célspecifikus szakirodalom feltárásának és megismerésének kulcsszerepe van nem csak a disszertáció, hanem a tudományos publikációk megírásában is. Éppen ezért összeszedtem néhány weboldalt, amiket a hatékony szakirodalom és folyóirat kereséshez szoktam használni. Mivel a doktori képzésem az új infokommunikációs technológiák egy specifikus felhasználási területére, az egészségügyre irányul, a keresőmotorokat is ehhez igazítottam.

Természetesen sokkal több online szakirodalom kereső weboldal elérhető. Az előbbi felsorolásban csak azok szerepelnek, melyeket én személy szerint előnyben részesítek. Ezen oldalak ismeretén túl a hatékony használatuk is elengedhetetlen. Az összetett keresés és a specifikus AND, OR, NOT szavak a releváns találatok kiszűréséhez nélkülözhetetlenek.

És végül, de nem utolsó sorban egy tipp: A doktori disszertációhoz akár 100-nál is több tudományos publikáció, hivatkozás szükségeltetik. Ennek rendszerezéséhez nyújt segítséget az ingyenesen letölthető Mendeley szerkeszthető könyvtára.

mendeley.jpg

#CampusMundi #Scholarship #PhD #Szakirodalmazás #Önállókutatás #Ösztöndíj

A bejegyzés trackback címe:

https://vegrekanadaban.blog.hu/api/trackback/id/tr8516763300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása